Milyen típusú kutyafekhelyek léteznek?
Úgy, ahogy az embernek is, a kutyának is lehet kedvenc alvási pozíciója. Vannak ebek, akik összekuporodva, valamihez szorosan hozzábújva szeretik álomra hajtani a fejüket, de vannak, akik égbe meresztett lábakkal is képesek bárhol elaludni. A kutyafekhely megválasztásánál tehát fontos, hogy ismerjük a kutya alvási szokásait, hiszen a gyártók ezekhez is igazítják a fekhelyek kialakítását. Valamint arra is odafigyelnek, hogy minden típus tökéletes kényelmet, relaxációt biztosítson számukra, hiszen ők is megérdemlik mindenből a legjobbat.
Lássuk a választékot!
Szőnyeg típusú fekhely
Ideális azoknak a kutyáknak, akik kifejezetten szeretnek a kemény padlón feküdni, így lesz alattuk egy védőréteg, valamint arra is kiváló, hogy leterítsük vele a kanapét, amivel elkerüljük a szőr megtapadását a kárpiton. Bárhová magunkkal vihetjük, nem foglal el sok helyet.
Kutyaágy
Meglepő, de a kutyaágy nem egyenlő a kutyafekhellyel, ez is az egyik típusát képezi. Különböző formákban kapható: ovális, kerek, szögletes, négyzet alakú. Színben és anyagban is van belőle bőven választék. Onnan ismerhető fel, hogy nincs külön pereme, és egyféle anyagból van az egész megvarrva.
Párna formájú kutyafekhely
Jellemző rá, hogy nagy méretű, töltőanyaga többnyire polisztirol gyöngyökből áll, ezért a többivel ellentétben lazább töltetű. Ez a fajta kifejezetten javasolt azoknak az állatoknak, akik kinyújtózva, elterülve szeretnek heverészni. Elsősorban a nagy testű kutyák igénylik azt a teret, szabadság érzetet, amit a párna típusú fekvőhely tud nyújtani. A matrac szerű fekhely is hasonló, csak kissé keményebb.
Fánk és fészek típusú kutyafekhely
Ezek a fekhelyek is ránézésre hasonlóak. A fánkra hasonlítóban, középre süppedve tud leszenderedni a kutya, a fészeknél pedig található egy keményebb oldalfal, bejárattal ellátva. Dizájn szempontjából mind a kettő eléggé mutatós kiegészítője lehet a lakásnak.
Kuckó típusú fekhely
Nem csak alvóhelynek, de búvóhelynek is zseniális, mivel vannak olyan négylábú kedvencek, akik szeretnek kicsit elvonulni a világ elől. Számtalan formában, méretben és színben szerezhető be, a képzeletünkre és stílusunkra van bízva az egész. Jellemzően nagyon puha anyagból készül, ami még tökéletesebbé teszi a pihenést.
Az allateledelshop.hu webáruházban rengeteg kutyafekhely terméket megtalál!
A felsoroltakon kívül léteznek speciális kutyafekhelyek is, például ortopédiai problémákban szenvedő ebek számára. Előző bejegyzésünkben praktikus kutyafelszerelésekről írtunk!